Erdélyi utazásunk
Hétfőn reggel hat órakor indultunk Bajáról, Szegeden, Aradon, Segesváron keresztül Székelyudvarhelyre. A határhoz érve egy órával előre állítottuk az óráinkat az időeltolódás miatt. Utazásunk során a buszból kitekintve nagy dombtetőn láttuk Lippa várának romjait.
Tovább utazva elhaladtunk Déva vára mellett, amely be volt állványozva felújítás és kutatás céljából. Segesváron megálltunk a várnál és fel is mentünk. Maga a város 425 méterrel van a tengerszint felett, területe már a római korban is lakott volt. Virágkorát Zsigmond és Mátyás király uralma alatt élte, ekkor vették körül fallal a felsővárost, amely ez által szinte teljesen bevehetetlenné vált. A vár a XIV. században épült. A főtérről 172 db, fedett falépcső vezet fel a várhegy tetejére: itt találunk egy gótikus templomot, emellett pedig a vártemetőt. Ezek megtekintése után folytattuk utunkat Székelyudvarhely felé. Ottani idő szerint este hét órakor érkeztünk meg a szálláshoz.
A második nap, kedd reggel hét óra körül volt az ébresztő, fél nyolctól reggeli, majd nyolc órától kezdtük meg a fafaragást. Első feladatunk egy kicsi kopjafa kifaragása volt, de mielőtt elkezdtük volna, megismerkedtünk néhány népi faragási motívummal, amelyek közül a nekünk tetszőket a kopjafára kellett ráfaragnunk. Így pl.: székely- és magyar csillagot vagy tulipánt. Egyeztetés után elkezdtük kifaragni a kopjafákat, s ezt a feladatot első nap be is fejeztük. Egy órakor elmentünk ebédelni, ezután a környéken sétáltunk egy kicsit. Ellátogattunk egy közeli kis faluba, Székelydezsbe. Itt egy régi erődtemplomot néztünk meg, aminek több különlegessége is volt: az első, mint nevéből is adódik, hogy egyszerre működött erődként és templomként. Falán lő- és öntőrések egyaránt találhatóak. Öt bástyával rendelkezik, amelyeket ugyancsak használtak a támadások visszaverésére, és sonka-kolbász tárolására- az utóbbit egészen a mai napig. A templom pincéjében és a fal tövében gabona tárolókat alakítottak ki, ahová azok válthattak helyet, akik rendszeresen fizették az egyházi hozzájárulásokat: ezekbe a tárolókba lehetett beadni azt a gabonát, ami otthon már nem fért el, így keletkezett a falunak egy élelmiszertartalék. Kivenni ellenben csak akkor lehetett, amikor erre engedélyt kapott a gazda. Bent a templomban az épület belső restaurálása folyt- az egyik falon találtak egy olyan freskót, ami a teljes Szent László-legendát mondja el. Egy másik falon, különböző korok írásos emlékeit fedezték fel egymás tetején, több rétegben. Az épület alatt van egy menekülő járat is, de ez az évszázadok folytán megrongálódott és beszakadt egyes helyeken. Miután körbejártuk a templomot, visszatértünk Székelyudvarhelyre, ahol tettünk egy sétát. Ahogy jártuk a várost, benéztünk a városháza udvarára, innen továbbhaladva eljutottunk egy térre, ahol híres, székely származású emberek szobrait tekinthettük meg: Csaba királyfi, Szent László király, Fráter György, Bethlen Gábor, Bethlen István, Wesselényi Miklós, Kós Károly, Nyírő József, Bem apó, Hunyadi Mátyás, Hunyadi János és Wass Albert. Délután 5 órakor megvacsoráztunk a szálláson, majd visszamentünk a városba felfedezni Székelyudvarhely esti világát.
A harmadik napon, szerdán szintén fél nyolctól reggeliztünk. Nyolc órakor mentünk be a fafaragó műhelybe és kezdtük meg a fogas kifaragását. Ezen a napon mindenki eljutott odáig, hogy legalább a körvonalak ki voltak vésve. Egy órától ismét ebéd, majd délután kettőkor indultunk erdélyi körutunkra.
Első megállónk Szejkén volt, a szabadtéri székely kapuk múzeumában, ahol egy sor kapun át vezet fel az út Orbán Balázs síremlékéhez. Orbán Balázs egy erdélyi báró volt, egyben író, néprajzi gyűjtő, és az MTA levelező tagja. 1859-től bejárta Székelyföldet, ahol ellátogatott minden településre, minden várromhoz és megcsodált minden természeti különlegességet, miközben folyamatosan fényképezett és jegyzetelt. 1868-73 között kiadta hat kötetes főművét, amely „A Székelyföld leírása” címet viseli. A temetésén elhatározták, hogy készítenek neki egy szobrot, de erre csaknem egy évszázadot kellett várni, egészen 1995-ig. A síremlékéhez ma már 14 kapun át vezet az út, amelyek közül az utolsót maga Orbán Balázs készíttette 1885-ben. A kapusor tetején áll az emlékmű, amelyet kövekből illesztettek össze és belehelyeztek egy portrét a báróról, a tetejére pedig kettő darab kopjafát emeltek.
Második megállónk során Farkaslakán Tamási Áron emlékművét látogattuk meg. Tamási Áron Kossuth-díjas magyar író volt, akinek fő műve az Ábel-trilógia, mely történetének egyes motívumait saját életéből merítette. Az emlékműhöz egy székely kapun lehetett bejutni, ahol egy tábla fogadott minket Tamási Áron életének rövid leírásával. Innen tovább néhány lépésnyire egy nagy kőtömbbel találtuk szembe magunkat, melyet a trilógia jeleneteit ábrázoló faragások díszítettek. Maga az emlékmű két hatalmas tölgyfa tövében lett elhelyezve négy kopjafa képében. Ettől néhány méterre van egy-egy törzsből faragott, több kopjafával körülvett kettős kereszt, érdekesség hogy a kereszt tetejét külön faragták ki és később rögzítették oda.
Miután megcsodáltuk a helyet, indultunk tovább Parajdra, a sóbánya mélyére. Amikor megérkeztünk a településre, mindjárt éreztük a levegőt betöltő só különleges illatát. Megvettük a jegyeket a bányába, és másfél-két perces buszozás után másfél km-rel beljebb, és nyolcvan méterrel a felszín alatt találtuk magunkat. De még nem volt vége az útnak, ugyanis várt ránk egy hosszú sor lépcső lefelé. Végül kb. 120 méterrel lehettünk a felszín alatt. Lent a bányában kiépített szanatórium van az asztmában és egyéb légúti betegségben szenvedők számára, a gyerekeknek játszóterek, a nagyobbaknak pingpong és tollaslabdázási lehetőségek. Találhatunk ott büfét, éttermet és egy kápolnát is, ahol istentiszteleteket és hangversenyeket szoktak rendezni. A bányászat ma is több szinten folyik, a kamrákban robbantással fejtik le a sót a falakról. Felfelé több mint 160 lépcsőfok vezetett a kapuhoz.
A nap utolsó állomása Szlovátán volt: a Medve-tó és környéke. Nevét onnan kapta, hogy madártávlatból a tó alakja hasonlít egy kiterített medvebőrre. Keletkezése a XIX. század második felére tehető. A vize akkoriban helyenként a 80°C-ot is elérte. Mostanra a domboldalakról beömlő hidegebb víz miatt ez már csak 35°C körül mozog. A víz rendkívüli sótartalma miatt az ember kar- és lábmozdulatok nélkül is fent tud maradni a felszínén. Továbbhaladva a tóparton olyan pocsolya méretű tavakat találtunk, amelyek az iszap és a belehullott levelek miatt különböző színűek voltak. Ezen tavaknak a partján olyan só folyások voltak, amelyeket a talajvíz oldott ki a sziklafalon több méter magasan. A Medve-tó vizét reumás és gyulladásos betegségek kezelésére használják.
Fél 9 körül értünk vissza Székelyudvarhelyre. Vacsora után ismét kimentünk a város esti világába.
Negyedik nap, csütörtök: szokásos reggeli program, de a megszokottól eltérően ezen a napon nem délután 1-ig, hanem csak fél 11-ig faragtuk a fogasokat. Ebédig elsétáltunk egy közeli asztalos üzembe, ahol láttunk néhány muzeális korú gépet és néhány érdekes technológiát. Miután körbejártuk az üzemet, visszatértünk szállásunkra ebédelni. Ezután nem volt sok időnk elkészülni, mert szinte azonnal indultunk a Hargitára, azonban előtte még útba ejtettünk a Vaság területén egy kis falucskát, ahol elleshettük a zsindelykészítés hagyományos módját egy öreg mestertől. Arra is volt lehetőségünk, hogy kipróbáljuk magunkat ebben a kihalófélben lévő műfajban. Innen indultunk tovább a fennsík felé. Ameddig csak lehetett busszal mentünk fel, majd onnan a maradék 500m-es szintkülönbséget gyalogszerrel tettük meg: hol könnyebben, hol nehezebben haladtunk felfelé. Hosszas és kimerítő gyaloglás után végre felértünk a Hargita tetejére. Itt néhány perc pihenő után elénekeltük a magyar és a székely himnuszt, majd sétáltunk a kopjafák között, gyönyörködtünk a kilátásban, beszélgettünk, emlékeket, felejthetetlen élményeket gyűjtöttünk és készítettük sorozatban a fényképeket. Néhányunknak még a könnyei is kicsordultak a meghatódottságtól. Miután leértünk a csúcsról, betértünk egy ivóba, és legurítottunk egy jó hideg ideg- és izomnyugtató sört. Ezután visszamentünk a szállásra: gyors vacsora, zuhany, készülődés, majd kimentünk a városba az aznap kezdődő sörfesztiválra.
Ötödik napon, pénteken a szokásos menetrend szerint zajlott a délelőtt. Fél 3 körül indultunk el kirándulni. Csíkszeredán találkozunk egy vésőkészítővel, akitől vásárolhattunk is, majd indultunk tovább a csíksomlyói zarándok és búcsújáró helyhez, a domb tetején álló kápolnához azonban hosszú út vezetett felfelé. A domb alatti völgyben található a színpad, a búcsúhely. A szemközti dombon egy szép kilátót pillantottunk meg, de sajnos a fáradtság és kimerültség erőt vett rajtunk, így csak távolról szemléltük. A busz felé menet egy másfél méter magas, faragott Szűz Mária szobrot láthattunk. Különlegessége, hogy kétszer kellett kifaragni, mert első alkalommal elhasadt. A fején a magyar Szent Korona látható, amely még nem készült el teljesen. Egy térd magasságú alapkövön áll, amelyet a Trianon előtti Magyarország alakjára formáltak. Miután visszaértünk a buszhoz, megálltunk egy Borvíz nevű forrásnál, aminek olyan magas a vastartalma, hogy berozsdásodott a kő, amin végigfolyt. Innen továbbhaladva elértünk a nyergestetői katonai emlékműhöz, amelyet az 1848-49-es szabadságharc hősi halottainak emlékére állítottak. Innen kicsit magasabban, néhány lépcsőt megmászva rengeteg, különböző eredetű kopjafával találkoztunk. Hazafelé megálltunk egy kis útszéli vendéglőben vacsorázni, ahonnan szépen be lehetett látni az egész Csíki-medencét. Miután megvacsoráztunk, visszatértünk a szállásra, majd következett a szokásos esti program: készülődés és sörfesztivál.
A hatodik napon, vagyis szombaton nyolc órakor indultunk aznapi túránkra. Első megállónk a Gyilkos-tó volt. A tó keletkezéséről több legenda is szárnyra kapott. Az egyik változat szerint Fazekas Eszter elment egy vásárba, ahol találkozott egy fiúval. Azonnal egymásba szerettek, és össze akartak házasodni, de a fiút elvitték katonának. Eszter, ahogy egy patak mellett várta kedvese visszatérését, egy zsiványvezér elrabolta, rejtekhelyére vitte, és rá akarta venni a lányt, hogy legyen a felesége. Az ifjú leány akkorát sikított, hogy a környező hegyekről lezúdultak a sziklák, és maguk alá temették a zsiványt, Esztert, és a szomszédos hegyen nyáját legeltető juhászt nyájastul, és felduzzasztottak egy bővizű patakot.
Másik történet szerint 1837 nyarán a keletre fekvő Gyilkos-kő (1378 m) oldalán felhalmozódott agyagos lejtőtörmelék a nagy esőzések hatására lezúdult a völgybe, nekicsúszott a Cohárd dél-keleti lábának és elzárta több patak folyását: a Cohárd-, Likas-, Vereskő-, Lóhavas-, és Juh-patakét. Vannak, akik a tó keletkezését az 1838. január 11-i földrengéssel hozzák kapcsolatba. Érdekes számadatok a tóval kapcsolatban: az 1955-ös mérések szerint kerülete 3090 m, felülete 126 340 m, víztömege 680 084 m3, legnagyobb mélysége 10,5 m. Viszont az 1986-os mérések szerint kerülete már csak 2800 m, felülete 114 676 m², víztömege 587 503 m³, legnagyobb mélysége 9,7 m.
Innen indultunk tovább második úti célunk felé, amely nem volt más, mint a Békás-szoros lenyűgöző kanyarulatai, és sziklafalai. A szurdokvölgy tektonikus eredetű, fentről lefelé mosta ki a víz a mészkövet, így keletkezett ez a természeti értékeiben csodálatos szoros. Nevét a rajta átfolyó Békás-patakról kapta. A kanyargós szorosban tett séta felejthetetlen élményekkel gazdagított mindenkit. Az egyik, szinte függőleges falú, több száz méter magas csúcson egy kereszt díszeleg, amit a rendszerváltáskor raktak a vörös csillag helyére. Az egész szoroson végig folyik egy patak az út mentén, s néhány helyen kisebb vízesések törnek ki a sziklafalból. Minden második kanyarban bazársorok várják a turistákat. Fél kettő körül megálltunk ebédelni egy kis asztalnál- aki tudott, árnyékba húzódott és ott csemegézett. Ezután visszaindultunk Székelyudvarhely felé Farkaslakán és Korondon keresztül. Öt óra körül értünk vissza a szállásra. Itt vacsora, majd még utoljára kilátogattunk a sörfesztiválra. Így telt az utolsó erdélyi esténk.
Utolsó nap, vasárnap: a visszaindulás napja Magyarországra. Reggel hét órakor sikerült hazaindulnunk. A tervezett út Marosvásárhely- Kolozsvár vonalon át vezetett. Délelőtt még útba ejtettük a Tordai-hasadék festői szépségű szikláit. Busszal lementünk egészen a hasadék bejáratához. Ott kiszálltunk és gyalogosan folytattuk utunkat. Kezdetben egy kellemes erdei ösvényen haladtunk, majd elértünk egy szélesebb, gyorsfolyású patakhoz, amin több híd is átívelt, hogy azokon áthaladva folytassuk a túraösvényt. Ahogy átértünk az első hídon, az útvonal egyre szűkült és helyenként felváltotta a keskeny, csúszós, sziklás terasz. Néhány kilométer után, mikor már a harmadik hídon mentünk át, kiderült, hogy pár hete, a nagy esőzések következtében megáradt a patak és elsodorta a következő hidat, ezért vissza kellett fordulnunk. Egy rövid tízórai után a határ felé vettük utunkat. Itt egy rövid ellenőrzés után Gyula környékén jöttünk át Magyarországra és a legelső benzinkútig meg sem álltunk. Ezután a 47-es Úton Szegedre érkeztünk, majd onnan Mélykúton keresztül Bajára. Mindenki elégedetten és élményekkel gazdagon tért haza és szívesen gondolunk vissza szép erdélyi kirándulásunkra.
Készítette: Szeitz András 2010. 07. 20.