Testnevelés kategóriába sorolás

A testnevelés kategóriába sorolás jogszabályi háttere

1993.évi LXXIX. törvény a közoktatásról, 11/1994./VI.8./KMN számú művelődésügyi és közoktatási miniszteri rendeletben és a 26/1997. (IX.3.) NM rendeletben foglaltak szerint a tanulót, ha egészségi állapota indokolja az iskolaorvosi szakorvosi szűrővizsgálat alapján könnyített vagy gyógytestnevelés órára kell beosztani. A csoportba sorolást az iskolaorvos saját megítélése szerint alkalmazhatja, illetve kérheti a szakorvos véleményét a pontos diagnózis és a terhelhetőség megállapítása céljából. A gyógytestnevelés órákat az iskolában vagy a pedagógiai szakszolgálat feladatainak ellátására kijelölt közoktatási intézményben kell megszervezni.

Az 1993. évi LXXIX. Törvény a közoktatásról értelmében, a pedagógiai szakszolgálat intézményében alkalmazott pedagógusuk a kötelező óraszám keretében foglalkoznak a tanulókkal egyénileg vagy csoportosan.

20/2012. VIII. EMMI rendelet: Az iskolai testneveléssel kapcsolatos szabályok szerint, a mindennapos testnevelés, testmozgás megszervezése kötelező, valamint ennek megfelelően meghatározza a könnyített és a gyógytestnevelés megszervezését.

Testnevelés kategóriák, alkategóriák

N Normál testnevelés

I. Könnyített testnevelés

II. Gyógytestnevelés

            II.a. Testnevelés a gyógytestnevelés mellett

            II.b. Csak gyógytestnevelésen vehet részt

III. Testnevelés alól ideiglenesen vagy állandóan felmentett

Megjegyzés: amennyiben III. kategóriába kapott besorolást a tanuló és javasolt a gyógytornász általi kórházi mozgásszervi rehabilitáció, ebben az esetben nem kell érdemjegyet kapnia a diáknak. A többi kategóriában (N, I. II.) osztályzatot kapnak az odajárók.

Ki végzi a besorolást

A besorolásról a döntés az iskola orvosának felelőssége és jogköre. Ilyenkor figyelembe veszi a háziorvos, ill. a szakorvos javaslatát. A kategorizálás általában fél-1 év, ez azonban a gyermek állapotától függ.

Mikor történik a besorolás?

A tanulók orvosi vizsgálatát az adott tanévet megelőző tanév május 15-ig, ill. új tanulók estében az adott tanév október 15-ig kell elvégezni. Ha tanév közben merül fel az ok, ami indokolja a besorolást, akkor előzetesen egyeztetve az iskolaorvosi rendelésen végzi el azt az iskola orvosa. A besoroltakról lista készül, ami alapján az iskola és a pedagógiai szakszolgálat is nyilvántartást vezet.

Hol történik a besorolás?

Bajai Szent Rókus Kórház Üzemegészségügyi Szakrendelőjében (Faházban)

Dokumentumok, amik feltétlenül kellenek

Egy éven belüli szakorvosi leletek, javaslatok, melyek indokolják a kategorizálást. (pl.: ortopédiáról, pulmonológiáról…).

A felmentéshez csakis kizárólag 1 éven belüli friss szakorvosi javaslatot tudunk elfogadni, mely tartalmazza a felmentés okát (diagnózis), a felmentés időtartamát (egész tanév, vagy csak első félév, stb.), melyik évre szól a felmentés (pl.:2015/16-os tanév) és a felmentés mértékét (teljes felmentés, könnyített testnevelés, gyógytestnevelés, esetleg gyógyúszás).

Amit a besorolás után a tanulónak meg kell tennie

Az iskolaorvostól kapott dokumentumokat el kell vinnie a gyógytestnevelő tanárnak és/vagy a testnevelő tanárnak. Ha gyógyúszás is javasolt azt a gyógytestnevelővel szükséges egyeztetni.

Mi a teendője az érintett tanulónak

Figyelni kell, hogy májusban, ill. szeptemberben mikor van a besorolás. Az iskolavédőnő plakát és/vagy osztályfőnök által informálja őket.

Ha tanév közben változás történik a tanuló egészségi állapotában, akkor azt mielőbb jelezni szükséges az iskolavédőnő, ill. iskolaorvos felé.

Tévhitek és valóság

Tévhit: a szakorvos és a háziorvos is elvégezheti a testnevelés csoport besorolást.

            Valóság: az iskolaorvos az illetékes, a szakorvos és a háziorvos javaslatot adhat.

Tévhit: ha a tanuló gyógytestnevelésre kapott besorolást, de úgy dönt, hogy nem jár el, ez nem derül ki.

            Valóság: a gyógytestnevelésre besoroltakról nyilvántartást vezet az iskola-egészségügyi szolgálat, az iskola és a gyógytestnevelő is. Ha nem teljesíti a tanuló az adott óraszámot, akkor felelősségre vonható, hiszen osztályzatot kell kapnia.

Tévhit: Ha a gyógytestnevelésre járó diáknak változik az egészségi állapota, elég később leletet hozni az iskolaorvosnak és közben abbahagyhatja a gyógytestnevelést, ennek indokáról nem szólva a gyógytestnevelőnek.

            Valóság: Ha változás van, azonnal jelezni kell az iskolaorvos felé. Szükséges a friss lelet az átsoroláshoz. Ha nem jár a tanuló gyógytestnevelésre tovább, valamint sokáig késik a változás bejelentésével, előfordulhat, hogy a tanulót nem tudják leosztályozni, esetleg megbuktatják testnevelésből.